Csak ültem a székemen, és tátott szájjal figyeltem. Mintha nekem szólt volna a darab. Básti Juli fantasztikusat alakított. Eljátszotta azt az ötvenes nőt, aki én is lehetnék. Pörögtek a dialógusok, és közben egyre azon járt az agyam, néhány mondatot akár én is mondhattam volna.
Tény, hogy más az élethelyzetem, mint annak a proli hősnőnek, akit a színpadon láttam. Aki akkor is azt harsogta felém, Etelka, nem ismerős neked ez az érzés valahonnan, amikor épp csöndben volt. De a párhuzamok mégis megdöbbentőek voltak. A megélhetésért küszködő nő, akinek van egy lánya, és akiért feláldozta egész életét. Valójában én szerencsés vagyok. Az én lányom egészséges, talpraesett, önálló. Hamar az lett. A darabban Margie egy fogyatékos lányt nevel. Az ő helyzete ezért aligha változhat. Kivéve, ha megtalálná azt a párt, aki mindenben támogatja, és aki levenné a teher egy részét válláról. De ez a tragikomédia, ez az életszagú történet nem erről szól. Margie a végén is egyedül marad. Talán néha megcsillan a remény, az apa megérti, hogy van egy lánya, és segíteni fog. Mégsem változik semmi. Mert a nő erkölcsi tartása nem engedi, hogy felborítsa az apa életét. Az apa pedig sosem fogja megtudni, valóban az ő lánya, akiről Margie mesél neki.
És hol itt a párhuzam? A döntéseket a kényszerhelyzetektől valóban egy hajszál választja el? Olykor valóban nem tehetünk mást, nem dönthetünk saját életünkről? Én is sokszor állítottam, nem volt választásom. De ez igaz? Vagy csak magamat mentegettem ezzel? A múlton már nem lehet változtatni, de a jelenen még igen. Számomra a legfontosabb üzenet az volt, néha magunkra kell tekintettel lennünk, és nem mindig másra. Persze, én könnyen beszélek, nekem azt a döntést kellett meghoznom, nem folytatom a férjemmel. De Margie sosem volt férjnél. Érett felnőttek találkoztak újra, és iskolai szerelmének új élete volt, feleséggel, gyerekkel. Ha nekem kellett volna ezt a családot szétszednem azért, hogy az én családom, vagyis a lányom és én jobb helyzetbe kerüljünk, talán én is elbizonytalanodom. Lehet, hogy döntést mindig hozhatunk? Kényszerhelyzet pedig akkor alakul ki, ha figyelembe vesszük a mellettünk élőket, a környezetünket? Azt hiszem, most olyan életem van, amire nagyon kell vigyáznom, és folyamatosan úgy kell gondoznom, hogy soha többé ne kerüljek hasonló csapdába, mint Margie.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: