Itthon szülni? A mentős eset után?

Nem bírom ki, hogy ne reflektáljak az egészségügy legutóbbi gyászos jelenetére. Az egyik kórháznál parkolódíjat fizettettek a mentőkkel. Kell ennél iszonyatosabb rémálom? Hova jutottunk? Amikor azt gondolom, nem süllyedhetünk lejjebb, mindig van még lejjebb. És én balga, még azt mondtam a lányomnak, mennyire szeretném, ha itthon szülne.

Hát persze, szó sem lehet róla, hogy kockáztassam az ő és kis unokám életét. Egyszerűen nem voltam tudatában, milyen katasztrofális helyzet uralkodik ma a kórházakban. Nem kellett szembesülnöm vele, mert hála istennek egészséges vagyok. De ezek után felmerül bennem a kérdés, mi lesz, ha beüt a ménkű? Ha jön egy rosszullét. Nem vagyok mai tyúk, egyre nagyobb az esélye, hogy hirtelen jön egy betegség vagy egyszerűen csak elesem, és a csontok már nem úgy forrnak. Vagy mit tudom én. Nem szeretném a falra festeni az ördögöt, de a homokba sem dughatom a fejem. Még hogy fizessek magánklinikán… De miből?

Mégis, most a legakutabb számomra a lányom szülése. Azonnal felmentem skype-ra, és ahogy a lányom is feltűnt, mint az  őrült, kezdtem pötyögni a véleményem. Ne merj hazajönni! – kezdtem a mondókám. Aztán csak írtam és írtam. Szegény lányom, még válaszolni sem tudott. Aztán végre hagytam neki is időt. Hamar meghoztuk a konszenzust, miután ő is elmesélt egy esetet. Egyik barátnőjénél néhány éve hirtelen indult meg a szülés. Férje mint az őrült vágtatott át vele a városon. Majd a kórházhoz érve tőlük is a parkolódíjat kezdték követelni. Hiába mutogatta a hátsóülésen vajúdó nőt, néhány percbe beletelt, mire felfogta a parkolóért felelős személy, hogy ez nem tréfadolog. Vagy beengedi a párt a kórházba, vagy ő vezeti le a szülést. Természetesen ezt a kockázatot nem vállalta, így sikerült megegyezni, kifelé jövet fizet az apuka.

Édes kis történet, nem? Ettől mindenkit megkímélnék. Mi arra jutottunk, majd én kiutazom Londonba, hogy legalább a szülés utáni egy hétben segíthessek nekik. Az már részletkérdés, engem hova fognak dugni abban a kis lakásban.