Elméláztam az élelmiszerbolt pénztáránál. Pakolgattam a kosárból a napi dolgokat, és közben azon kezdtem gondolkodni, vajon a szalagra került árukból mennyire ítélhető meg, ki hogyan él. Én azt gyanítom, van összefüggés.
Valaki csak beugrik egy kenyérért, vagy csak elküldik tejfölért a töltött káposztához. Mások sörözni szeretnének. Olyan is akad, aki az aktuális akciós termékeket keresi. Viszont sokan vannak, akik nem tolhatják végig hétvégén a bevásárlókocsit a hipermarketen, hogy jól megpúpozzák. Ők szinte naponta bemennek a közértbe néhány kifliért, mert egyszerűen nem tehetik meg, hogy egyben hagyjanak a kasszánál több ezer forintot. Én még szerencsésnek mondhatom magam, a lányom már felnőtt, külön él, és jelenleg csak magamat kell eltartanom. Persze, édesanyámat is támogatom, de az lényegében nem jelent terhet számomra. Szóval, nekem néha belefér, hogy a minőségibb termékeket válasszam. Ezért is tűnt fel, amikor vártam, hogy sorra kerüljek, micsoda érdekes élelmiszerek is kerülnek mások kosarába. Szinte szégyellem magam, amiért egyes áruknál azonnal az jutott eszembe, hát én azt nem venném meg. Na de miért nem venném meg? Azért, mert megtehetem, hogy ráfizessek egy- vagy kétszáz forintot, és azért már igazán élvezhető felvágottat vegyek? Igen, azért! Máskülönben talán én is az élelmiszerbolt saját márkás rúd párizsiját választanám, vagy egyéb beazonosíthatatlan eredetű és kinézetű terméket. Mondjuk tejfölnek álcázott növényi alapanyagból előállított, de még növényt sem látott folyékony, fehér löttyöt. Aztán itt van például a vaj kérdése is. Én kizárólag igazi vajat használok. És nem csak azért, mert mennyei a kávé mellé egy vajas zsömle, hanem azért is, mert természetesebbnek érzem, mint egy vegyi technológiával előállított borzadvány margarint. Nyilván abból is léteznek finomabbak, de akikről most írok, azok a margarinból is a saját márkásat vehetik meg. De hogy a pénztárszalagnál maradjunk, a rúd párizsi és a tömb margarin mellett még láttam kilós fehér kenyeret, meg valamilyen tejkészítményt, és a gyerek kedvéért választott (hogy mégiscsak abbahagyja a nyafogást) két darab túrórudiszerű izét…
Ekkor ránéztem a saját holmimra. Volt különbség. Pfuj, hát én micsoda burzsuj vagyok. Nekem még telik paprikára, paradicsomra, kígyóuborkára, almára, banánra, rozsos zsemlére, vajra, 2,8 százalékos tejre (jó, hát néha veszek sovány tejet is, mert tudom, hogy vigyáznom kell a kalóriákkal), pulykasonkára, meg trappistára. Huhh, és a kávét el ne felejtsem. Abból is mondjuk az ismertebb márka. És ezek után sűrűn mea culpázom, mert még egy activiát is odacsempésztem, hogy majd az legyen a nasim. A vásárlásnál tényleg kiderülnek a különbségek, még csak adóbevallást sem kell böngészni. De ami mégis a legelkeserítőbb, az az, hogy a nálunk fejlettebb államokban az én bevásárlókosaram tartalmát nézegetné úgy az utánam következő, mintha egy mély szegénységben élő vénasszony utolsó vacsorája lenne.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: