Tóthék és én

Vénségemre sok mindenre rá kell ébrednem. Például arra is, hogy szoktam irigykedni. A vénséget nem muszáj konkrétan érteni, az irigységet annál inkább. De hát azzal hadakozni, amink már megvan, és születésünktől kezdve birtokunkban van, vagy épp hiányzik belőlünk, butaság. Nem mi döntjük el, miben leszünk tehetségesek, vagy miben nem (ha csak nem igaz az, hogy magunk választjuk adott életünket). Én néha úgy érzem, semmiben sem vagyok kimagasló. Főzni mindenki meg tud tanulni, mint ahogy egyéb házimunkában is bárki lehet kiváló. Na de az éneklés, az egészen más!

Alig néhány napja áradoztam tinikorom egyik ikonjáról, a világhírű svéd zenekarról, az ABBA-ról. Erre tessék, ma már arról lelkendezem, magyar énekesek között is micsoda talentumok vannak. És ez nem pusztán a médiából gyűjtött benyomás, hanem kőkemény, testközeli élmény. Nem fogják kitalálni, de már megint csajos buliban voltam. Hamar tompítanék is ennek az élén, teljesen decens szórakozásról van szó. Koncertre mentünk zumbás barátnéimmal. Az ilyen kamarakoncertekre bejutni nagyon nehéz. Amint megjelenik a szórakozóhely aktuális műsora, rajta kell lenni a telefonon, hogy azonnal sikerüljön jegyet szerezni. És ezúttal sikerült is. Egyik kedvenc nagy hangú zumbatársam villámként csapott le a lehetőségre, és egy kellemes sarkot tudott foglalni a színpadhoz közel. El kell mondanom, attól még, hogy egy nő elvált és középkorú, semmi esetre sem kell feketébe öltözzön és bezárkózzon a négy fal közé halála napjáig. Ez valamilyen nagyon kifacsart világnézet, és halvány lila fogalmam sincs, ki terjeszti. Ezért is szoktam társasági életet élni, még ha néha a pénztárcámba is kell nyúlnom emiatt. De most sem bántam meg, mert alig két lépésre tőlem a mai magyar fiatal énekesek rögtön két fantasztikus képviselője kápráztatott el műsorával. A Tóth nővérek mindkét tagjára külön-külön is felfigyeltem. Nem is volt nehéz, hisz az első tehetségkutató műsort az egyik nővér nyerte, míg a másik ugyan nem győzött, de annál karakteresebben építette tovább énekesi pályafutását. Ma már mindketten közkedvelt, sikeres énekesnők saját elképzeléssekkel és saját úttal.

Ez a két út gyakran találkozik, mint az elmúlt este is. Sister Act című produkciójuk fiatalosan szólva hasított (milyen jó, hogy a lányomtól néha rám ragadnak új szavak). És akkor már maradnék az ilyen fiatalos kifejezéseknél, mert gyakorlatilag csak úgy tudom érzékeltetni az énekesnők hangi képességeit és temperamentumát: az egész koncert brutálisan szólt. Persze ahogy külsőleg, úgy belsőleg is érzékelhető, hogy Vera és Gabi nem csak hasonlítanak, hanem különböznek is egymástól. Vera csillagokig érő hangja visszafogottabb egyéniséget takar, és ezt dalválasztása és előadásmódja is tükrözte. Bár nem tagadom, a bulvároldalakon néha olvasok egyet s mást, aminek kevés hitelt adok, azért azt mégis el tudom képzelni, két tehetséges testvér között olykor hullámvölgybe zuhanhat a harmónia és a kölcsönös megértés. Ezért is környékezett az a sejtelem, miközben őket hallgattam, hogy egymás tréfás ugratása mögött valós sérelmek húzódhatnak. Nem lehet könnyű látni, hogy a másik nem csak tehetséggel van megáldva, de még megjelenésében is mindenki figyelmét magára vonzza. Verát talán emiatt is éreztem közelebb magamhoz. Úgy tűnt, ő kellemes humorával igyekszik lekötni hallgatóságát, nem külsejével. Egyébként külsejével sem volt semmi baj, de biztosan mindenki érti, mire gondoltam itt. Imádni való volt természetessége is, úgyhogy a többi nézőn felbuzdulva, minden bátorságom összeszedve oda is kiáltottam: bravó, Vera, bravó!

De hogy ne csak Verát magasztaljam, Gabi is megérdemel minden elismerést. Sőt, annál többet is. Ha korábban azt is írtam magamról, amikor ideges voltam, úgy éreztem, hidrogénbombaként fogok robbanni, akkor ezt Gabi esetében több milliárddal kell beszorozni. Mint a hurrikánszezon legelsöprőbb vihara, úgy tarolta le a nézőteret hangjával és mozgásával. Azt hiszem, Gabika kislánykorában is hiperaktív lehetett, mert annyi energia van benne, ami egész Európa áramellátását biztosítaná minimum száz évre. Izgett-mozgott, összes erejét beleadta  a produkcióba. Neki épp ezért a keményebb nóták álltak jól, a lágyabb, líraibb daloknál én úgy éreztem, nem igazán bírta visszafogni azokat a bizonyos versenylovakat, amelyek a célig vágtatni akarnak. Mégis minden kritikám ellenére csak azt tudom kívánni, még nagyon sokáig gazdagítsák a zenei élet palettáját. Igazán ránk fér. (És persze azt is remélem, hogy Gabi az évek múlásával csillapodik, még istenibbé érik, Vera pedig megtalálja külsőleg is önmagát. Ezt most csak azért írom le, mert a legújabb pletyka szerint, amire maga Vera is célzott, Update Norbika Verán próbálja bizonyítani módszere helytállóságát.) Egyszóval sok sok sikert mindkettejüknek. Én meg tovább álmodozom arról, mi lett volna ha… és néha előszedem anyám régi herendijét, hogy mint kislánykoromban, most már érett fejjel álljak a tükör elé, és magamat parodizálva képzeljem el meg nem valósult énekesnői karrieremet.