Gondolatok a fészbúk áldozatairól

Amikor a metrón utazom, gyakran látom, hogy az emberek összenőttek az okostelefonjukkal. Ma már nem csak a fiatalokat szippantotta be a technológia bűvös eszköze, de az idősebbeket is. Juj, hát nekem is kell olyan, mert a haveromnak is van, mert a sógornőmnek is van, mert a szomszédasszonynak is van, mert Józsikának is van, mert Gizi is meg tudta venni magának, akkor én is…

És ezek az emberek mind meg is vették a legújabb verziót, mert kellett nekik. Azon sokkal több az alkalmazás, sokkal nagyobb a tárhelye, sokkal többet tud, sokkal szebb rajta a fészbúk. A fészbúk. Ez a másik pont a mai “Etelkának éppen mi jut eszébe” értekezés menüpontjában. Okostelefon és fészbúk. De minek az embernek okostelefonon ismerősökkel csevegni, lájkolni egymás semmit mondó bejegyzéseit, vagy kitenni a hülyébbnél hülyébb napi fotókat? És ha elfelejtem lájkolni? Naná, hogy megsértődik. És ha elfelejtek hozzászólni? Naná, hogy durcás lesz. És ha nem reagálok arra, hogy milyen szuper kávézóba ült ma be 5 percre, és ettől milyen boldognak látszik az élete, nyilván levegőnek fog nézni legközelebb a virtuális valóságban, és már nem fog privát üzit küldeni. Azt hiszem, a gyártók, a pénzcsinálók, a gazdaságot, kereskedelmet, társadalmi folyamatokat irányítani akaró nagyurak nagyon jól tudják, hogy minket, kisembereket, nagyon könnyen meg lehet vezetni, és rá lehet szoktatni olyan dolgokra, amik elveszik saját életünket. Mert ha egyszer rákapunk valamire, arról nehezen fogunk leszokni. Szóval az emberek a metrón minden valóságérzéküket elveszítve merülnek a virtuális világba, és percenként nézik meg, történt-e valami újdonság a fészbúkon. Pedig lehet, hogy több minden történne az életükben, ha a valóságba feccölnének annyi időt, és nem a “ma itt voltam, és ezt ettem, de utána meg rögtön rohannom is kellett tőle a wc-re” bejegyzések feltöltésébe.

Persze, az is lehet, hogy én most csak azért kesergek, mert nincs okostelefonom, és ezért a metrón nem tudok utánanyomozni annak, ki kinek az ismerőse. Bizony, az rettentően izgalmas tud lenni. Rátalálni egy ismert emberre, vagy csak arra, aki ugyan nem ismert, de valamiért érdekes számomra. Meg finom sütemények receptjeit megosztani, és spirituális idézeteket olvasni, arról nem is beszélve, hogy a lányom életét nyomon követni… ezek mégiscsak érdekes dolgok. Ki nem hagynám! És ha már úgyis a fészbúkon vagyok, miért ne nézzem meg a napi tarot kártyámat?

Az emberek a metrón már várnak engem? Hív a nyáj! Gyere, Etelka, tartozz közénk! Az isten szerelmére, vegyél már egy okostelefont! Jó-jó, mindjárt veszek, de van olyan, amit én is tudok használni? Létezik okos nyanyafon?