Etelka mondja

Anyu, tök jó, hogy ennyien olvassák a blogodat!  – gratulált nekem a lányom. Már kezdtem megtelni büszkeséggel, mert ha a lányomtól kapok elismerést, azért az mégis valami. Nem sűrűn osztogatja bókjait, csak ha nagyon megérdemlem. Ezt talán nem tőlem örökölte… (másrészt ezért újra kapok egy kis dörgedelmet, de nem bánom, mert a történethez ez is… Tovább »

Melyiket ikszeljem? Melyiket is? Egyedülálló? Nem, hát az azért nagyon szánalmasan hangzik! Ja, már látom, elvált. Mondjuk, ez sem jobb… Így tépelődtem nemrég egy kérdőív fölött. Mégiscsak az igazat kell bevallani, a valóságon fölösleges plasztikázni, előbb-utóbb úgyis leveti magáról a mékápot. Ezért végül egy rusnya valóságot adtam ki kezeim közül. De ezt legalább én teremtettem… Tovább »

Sosem voltam vállalkozó típus. Egyszerűen nem azokat a tulajdonságokat visszük a családban. Nem tudom, ennek mennyi köze van a génekhez, hisz én nem materiálisan gondolkodom az életről, legalábbis igyekszem továbblátni a körülöttünk tobzódó valóságon. Az viszont biztos, valamiért és valahogyan egyesek ebben jók, mások abban. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni  magamhoz, úgy érzem, én mindig… Tovább »

Úgy látom, váratlan és nagy erejű változások mennek végbe érzelmi életedben – kezdtem a jóslást egyik barátnémnak. Szemérmesen kért meg, hogy nézzük meg, mit mutatnak a lapok. Nem mintha én lennék az Orákulum, de szabadidőmben  szívesen merülök a kártya rejtelmeibe. És mivel nincs sok lehetőségem a gyakorlásra, minden alkalmat megragadok, hogy ismételjek, fejlesszem érzékemet, és… Tovább »

Vénségemre sok mindenre rá kell ébrednem. Például arra is, hogy szoktam irigykedni. A vénséget nem muszáj konkrétan érteni, az irigységet annál inkább. De hát azzal hadakozni, amink már megvan, és születésünktől kezdve birtokunkban van, vagy épp hiányzik belőlünk, butaság. Nem mi döntjük el, miben leszünk tehetségesek, vagy miben nem (ha csak nem igaz az, hogy… Tovább »

Csak beszélt, beszélt, beszélt… és én már azt sem tudtam, hogyan szóljak közbe, vagy egyenesen hogyan zavarjam el az aurámból. Szeretem kerülni a kellemetlen helyzeteket, mert annál rosszabb nincs, mint embertársainkkal konfliktusba keveredni. Inkább addig húzom a szunnyadó vulkán állapotot, amíg csak lehet. De ha valami egyszer megszakad bennem, vagyis hát mint a magma a… Tovább »

Anyu, láttad már, hogy kint vagy a nyitóoldalon? – kérdezte a lányom izgatottan, amikor tegnap skype-on beszéltünk. Először nem igazán fogtam fel, mire gondol. Megint játszottam a tudatlant, majd egyszerre megvilágosodtam. Úristen! – sikítottam egyet. Majdnem olyan lehetett, mint amikor elszalad egy csótány a szobában, és undorunkban és tehetetlenségünkben csak a visítozásig jutunk. Pedig ez… Tovább »

Amikor a metrón utazom, gyakran látom, hogy az emberek összenőttek az okostelefonjukkal. Ma már nem csak a fiatalokat szippantotta be a technológia bűvös eszköze, de az idősebbeket is. Juj, hát nekem is kell olyan, mert a haveromnak is van, mert a sógornőmnek is van, mert a szomszédasszonynak is van, mert Józsikának is van, mert Gizi… Tovább »

Te jó ég, már egy hete rá sem néztem a blogomra! Nevezzük inkább alkotói válságnak, mint sem lustaságnak. Az sokkal előkelőbben hangzik, és talán marketingfogásnak sem rossz (bár a fogalmakkal jobb vigyázni, mert a végén leleplezem magam, és kiderül, azt se tudom, mi az a marketing). Legalább addig is, amíg ugaron hagytam a dolgokat, és… Tovább »

Hozzám képest egy hidrogénbomba-gyár smafu. Mindjárt felrobbanok, és olyan atomvillanást hagyok magam után, hogy az élet újra kialakulásának esélye ebben a galaxisban a nullához fog közelíteni… Igen, iszonyatosan mérges és dühös vagyok. Megint csak toporzékolva ordítanám: micsoda emberek vannak???!!!  (és az összes írásjel kevés, hogy kifejezzem szétfeszítő érzéseimet). Hát micsoda embereket hord a föld a… Tovább »