Éjszaka 3 óra körül megébredtem. Meleg, fülledt volt a levegő. A kerekek azonnal kattogni kezdtek az agyamban. Ez már csak így szokott lenni. A hülyébbnél hülyébb gondolatok ilyenkor egymásnak adják a kilincset, és addig molesztálnak, amíg ki nem ugrok az ágyból, és ki nem megyek a konyhába meginni egy pohár vizet. Persze, ahogy a konyhába értem, rögtön elgondolkodtam, ne főzzek-e inkább egy kávét. Végül én voltam az erősebb, a víznél maradtam. Viszont az éjjeli kótyagosság néha váratlan ötleteket ad. Rájöttem, hogy idővel egyre hosszabb és súlyosabb értekezéseket kezdtem írni, aminek se füle, se farka. És ha már a nyilvánosság elé léptem azzal, ami eszembe jut, néha a nyilvánosságra is gondolnom kell. (Azért igyekszem sem magamat, sem a nyilvánosságot túl komolyan venni.) Így mára egy könnyed és rövid bejegyzést szántam. (Igen ám, csakhogy közben történt egy s más… és ahogy tegnap az foglalkoztatott, vannak napok, amikor nem sikerül megvalósítani dolgokat, ma már az borzasztott el, vannak napok, amikor váratlan ördögi porszem kerül a gépezetbe, és egy egész láncreakciót indít el…Mindenesetre ezt majd később, egy másik bejegyzésben.)
De mielőtt röviden vázolnám, mi jutott eszembe éjjel, gyorsan hozzá kell tennem, a lányommal is beszéltem, és bevallottam neki a blogírást. Azt hiszem, ezt a témát most nem részletezném, talán máskor. Ami innen a lényeg, szerinte lehetnék trendibb is, és igazán láthatnám, manapság mennyire menő gasztroblogokat írni. Először nem értettem, mit akar ebből kihozni, aztán elkezdtem kapiskálni. Biztosan nem leszek egy Stáhl Judit, Lajos Marihoz meg most hirtelen nem szívesen hasonlítom magamat, de azért néha lehet, hogy kedvem szottyan majd közzétenni, mit hozok össze a konyhában.
És akkor következzék az első ilyen gasztrós valami, ami egyben könnyed téma (rövidnek végül mégsem mondható, mert már megint túlértekeztem magam). Rakott rétes. Hm, isteni.
Na szóval, a rakott rétes úgy készül, hogy veszünk a boltban egy 8 db-os réteslapot. Elővesszük a teflonnal bevont tepsinket, aminek magas széle van. A tepsibe simítunk, hajtogatunk két lapot. Erre jön a cukorral, vanillincukorral (és akár citrommal) ízesített, kevés tejföllel fellazított fél kiló túró. Erre egyengetem a következő két lapot. Nem árulok zsákbamacskát, a második réteg más töltelék lesz. Én kevés cukorral meghintett fahéjas almára esküszöm, de akár lehet meggykompót, és egyéb gyümölcsös töltelék is. (Mivel a túró és az alma elég levet enged, nem szoktam a lapokat külön megkenni olajos tejföllel. Azt a műveletet csak akkor végzem el, ha a töltelék önmagában nem tudja megnedvesíteni a lapot.) Miután az almát elsimítottam, újabb két lappal fedem le, amelyeket viszont már megkenek olajos tejföllel, hisz az utolsó tölteléknek a mákot választottam. A mákot egyébként cukorral együtt darálom meg kávédarálóban, és így nem kell még azzal is vacakolni, hogy porcukorral keverjem össze. A cukros mákhoz végül hozzádolgozok egy kevés hideg tejet. Ezt a tölteléket is elegyengetem. Ha netán kevés mák jutna egy-egy pontra, a lyukakat baracklekvárral tüntetem el. Az egészet lefedem az utolsó két lappal, amelyeket szintén megkenek tejföllel. Ezután a rétes tetejét is megkenem tejföllel, és usgyi a sütőbe. Szerintem legjobb, ha kb. 180 °C-on, vagyis lassú tűzön sütjük. Azt tapasztaltam, akkor van ideje az egésznek átsülnie, anélkül, hogy a teteje hirtelen megégne.
Hogy miért ajánlom? Mert nemcsak egyszerű (bár amikor háromféle töltelékkel bíbelődöm, felteszem magamnak a kérdést: Etelka, te ezt nevezed egyszerűnek?), hanem iszonyatosan finom is. Olyan ízharmónia, ami eteti magát. Néhányan mondták már nekem, hogy ha túró helyett dióval készíteném, és több baracklekvárral, hasonló lenne a flódnihoz. Majd meglátjuk…egyelőre maradok ezeknél a töltelékeknél, mert bevált. Az igazi kihívás nyilván az lenne, ha a réteslapot is saját kezűleg készíteném, de ahhoz, úgy érzem, még túl urbánus vagyok (vagy csak lusta).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: