Minden kezdet nehéz, a hétfő is

Több napja nem jutottam hozzá, hogy újdonsült hobbim szentélyén áldozzak. Lehet, hogy ez így képzavar, de ha már arról szól a blogom, ami eszembe jut, nem korrektúrázom önmagamat. Szóval, ahogy azt már a címben is mondtam, minden kezdet nehéz, a hétfő is. Nem azért, mert a hét első munkanapja, és olyankor nehéz visszarázódni a hétvégéből (valójában de, a hétfő azért is szörnyű), hanem azért is, mert újabb bejegyzést írni a blogon olykor ugyanannyira nehezemre esik, mint munkába menni. Most, hogy ilyen rém őszinte voltam, az igazság itt áll előttem pucéran: három bejegyzés után kifújt a lelkesedés? Már megtanultam, ne ítéljünk elsőre (ezt a közhelyet nyilván időnként nem veszem figyelembe, főleg akkor, amikor valami vagy valaki hihetetlenül ellenszenves), így aztán úgy döntöttem, a blog hanyagolása még nem jelenti azt, hogy koca blogíró vagyok. De az is lehet, hogy túl elfogult vagyok önmagammal szemben. Hát, én ma nagyvonalú leszek, és még az elfogultságomat is elnézem magamnak.

Ha ilyen plötty napjaim vannak, visszagondolok arra, micsoda hétfőim voltak már életemben. És akkor egyszer csak megjön a kedvem az aktuális hétfőhöz. Sőt, addig mondogatom magamnak, csodálatos az életem, míg végül imbecil mosoly fagy az arcomra. Ezt a technikát azóta tanultam, hogy alaposan kitakarítottam az életemet. Aki már olvasta, annak mondanom sem kell: válás. Azért van még egy-két meglepetés a tarsolyomban, mert máshol is voltak gyenge pontjaim az életben. Például hajdani uram mellett butának éreztem magam, és azt hittem, nekem nem is kell továbbtanulnom. Aztán rájöttem, nem maradhatok örökre ugyanabban a munkakörben. Talán ez is úgy történt, hogy hétfőn még butának gondoltam magam, aztán péntekre lassan megvilágosodtam. Lehet, hogy ezért sem kedvencem a hétfő? Megpróbálom rehabilitálni ezt a szerencsétlen napot. Egész jól haladok vele. Mint ahogy önmagam megvalósításával is. Azt is nehéz elkezdeni…