Néha fel tudnék robbanni az idegtől. Micsoda emberek vannak?! Hát persze, amikor még a férjem a férjem volt, gyakrabban üvöltöttem ezt a kérdést, de akkor az ő arcába. Manapság magamban, félhangosan. Hiába próbálok higgadt maradni, azért a megvilágosodás még a galaxis túlvégén van.
Micsoda emberek vannak? Csodálatos kérdés, mert annyiféleképpen tehetem fel… Most a rosszindulat sokszínűségén akadtam ki. Például az is a rosszindulat egyik fajtája, hogy ha egy barátunk élettársa átmossa a barátunk agyát. Addig csűri, addig csavarja és addig mesterkedik, amíg a barátunk kezd leválni tőlünk, és lassan az élettársa életét éli, nem is a sajátját. Tegye fel a kezét, akinek ez ismerős helyzet. Én már fel is tettem.
Csak egy apró példát mondanék. Baráti kör összejön. Azaz összejönne, ha mindenki meg tudna jelenni. A szóban forgó barát régóta tudja, esemény lesz. Viszont egyszer csak egy sokkal fontosabb dolog jön közbe: a másnap is elintézhetőt még aznap kell elintézni, különben… Különben mi lesz? Különben az élettárs kiterjeszti az érzelmi terrort? Vagy talán ott is hagyja? Ilyet sosem kívánnék, de azt hiszem, az élettárs sem. Jól átgondolt kapcsolat ez. Olyan, mint egy szimbiózis. Az egyik fél adja a körülményeket, a másik meg szépen nagyra nő.
Ahhoz képest, hogy ez az első napom a blogok világában, hamar kifakadtam. De legalább a megvilágosodás felé tettem egy tyúklépést: miért ne bővíthetném sorozattá a “micsoda emberek vannak” felkiáltást?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: